Az írás olyan, mint egy terápia. Bennünk vannak az érzések, gondolatok. Az utóbbiakat könnyebb megfogalmazni, míg az előbbivel már sokan bajban vagyunk. Abban is hiszek, hogy nem mindig kell írni. Ha nincs miről, nem kell erőltetni. Az ember szerintem érzi is egy íráson, amikor erőből akarja az író. 

Karácsony közeledtével bennem kavarognak az érzések, gondolatok. Nekem nem ment és még a mai napig vannak olyan pillanataim, amikor nagyon nehezen tudom elmondani, ami bennem van. Az, hogy fáj, vagy szeretlek, boldog vagyok, mindenki ismeri. Vannak, akik mindenféle mögöttes tartalom nélkül használják.

De meg tudod mondani, hogy hogy fáj?

Le tudod írni, hogy Neked mit jelent szereti?

El tudnád mondani, hogy miért vagy boldog, vagy, hogy mi tesz Téged boldoggá?

Karácsonykor talán mégjobban előjönnek ezek az érzések. Mind egyszerre. Fájdalom, szeretet, boldogság. 

Elmerengek az elmúlt, a jelen és a jövendő karácsonyokról. 

Az első karácsony, ami elmaradt nálam:

Sosem fogom elfelejteni azt a mélyről jövő fájdalmat, amit akkor éreztem, amikor először döntöttem el, hogy nálam elmarad a karácsony. Nem díszítettem fel a lakást, nem hallgattam karácsonyi zenéket, nem mentem karácsonyi vásárba. Kerültem mindent, ami az ünnephez köthető. Haragudtam mindenre és mindenkire. Hogy a faszért boldog a másik, én meg mérhetetlen fájdalmat érzek. Sokszor hallottam azt, hogy annyira fáj, hogy megszakad az ember szíve. Amikor annyira zokogsz, fáj a szíved (szó szerint), a papírzsepi gyárak és boros üzemek belőled gazdagodnak meg, a csokigyárakról ne is beszéljünk. Pár hónapja még öngyilkossági gondolataim voltak, most meg karácsonyozzak? Hát persze....

Túlélésre játszottam. Felkeltem, elmentem dolgozni, majd edzeni, otthon  vagy a fáradtságtól aludtam el vagy a sírástól. 

Az első karácsony, aminek örülni tudtam:

Pár évnek azért el kellett telnie, hogy újra elővegyem a karácsonyi díszeket. Egyik barátnőm vintage díszeket gyártott. Volt egy dísz, egyszerű, ne gondolj túl csicsásra. Egy piros szívecske, a szélén fehér pöttyökkel díszítve, fehér szalaggal lehetett felakasztani bárhova. Megtetszett. Volt benne valami. Körülöttem megannyi gyönyörű díszek, de én csak azt az egyet láttam. Elsírtam magamat. Ez a barátnőm tartotta bennem mindig a hitet, hogy igenis van nekem is egy hercegem, aki el fog jönni értem és boldogok leszünk. Persze mindig csak legyintettem rá, hogy jól van persze persze....bekaphatja az összes herceg. Mosolygott rajtam, mert tudta, hogy teljesen normális, hogy így reagálok. Aztán megláttam azt a szívet. A szemem megtelt könnyel, a szívem elkezdett olvadni. Könnyebb lettem. De nem ám súlyban :) A lelkem lett könnyebb. Letettem azt a mérhetetlen fájdalmat, haragot. Mintha tisztulnék. A sírás is másmilyen volt. Kisírtam a fájdalmat magamból. Akkor kezdtem el hinni az én hercegemben. Hogy igenis nekem is van egy hercegem, aki csak rám vár. Minden mesében meg kell küzdeni az igaziért, miért lenne ez másként az életben? 

Az első karácsony, a hercegemmel:

A következő karácsonyt már a mostani párommal töltöttem. Rendíthetetlenül hittem benne, hogy igenis meg fogom találni azt az egyet, akivel azt érzem, hogy megérkeztem. Soha senki nem tudta a hitemet akár egy másodpercre is megdönteni. Akkor sem engedtem belől, amikor komplett idiótának hittek. Valamikor decemberben rászántam magamat és elmeséltem páromnak, hogy én nem ismerem a szeretetteljes, meghitt karácsonyt. Kértem, hogy mutassa meg nekem, hogy hogy kell ezt csinálni. Milyen szánalmasan hangzik, ugye? Nem tudsz meghitten karácsonyozni? Fú, de gáz. Na, ő nem így reagált. Türelmesen hallgatta a mesémet, hogy miként tűnt el a hercegnő életéből a karácsony, hogy hogy kezdett talpra állni és hogy milyenek voltak az egyedül töltött karácsonyok. Miután befejeztem a történetet, rám nézett (alig láttam a könnyeimtől) és azt mondta: Cicc, segítek, megmutatom milyen egy meghitt, boldog, szeretetteljes karácsony.

Évről évre könnyebb megnyílnom a karácsony előtt, hálával tartozom páromnak. Nem mondom, hogy még teljesen át tudom adni magam a karácsony szellemének, de nagyon igyekszem és hiszem, hogy egyszer születik majd egy olyan blogbejegyzés, ami arról fog szólni, hogy hiszek a karácsony szellemében.