Sokféle sportot kipróbáltam. Úszás, tenisz, lovaglás, talajtorna, tánc, box, zumba, aerobik, spartan sgx, terepfutás, futás. Aztán megtalálod. Lehet több igazi is. Szereted. Fejlődsz. Ráadásul még az alakod is formálódik ;) Nekem ez a tánc volt, majd a box, a terepfutás és a spartan sgx.

Mindig utáltam azt a szót, hogy fogyás. Még most is pánikolok tőle. Gyűlölöm! Rengeteget beszélgettem magammal és arra jutottunk, hogy ne a fogyás legyen a fő cél a sportban, hanem az csak egy kellemes mellékhatás. Nagyon sokszor el kellett ezt mondanom magamnak! Olyan beszélgetések zajlottak, na jó inkább veszekedések a fejemben, hogy amikor kihangosítottam magam, úgy éreztem, hogy megőrültem :) Főleg akkor, amikor ráálltam a mérlegre és alig csökkent a szám a mérlegen. Teljesen elkeseredtem. Bántottam magamat mind lelkileg mind pedig fizikailag. Még többet és meg keményebben edzettem. Egy időután elfáradtam a harcban, elkezdtem engedni a kishangnak odabent. Tudatosult bennem, hogy nem a kilók számítanak. Ezt akkor láttam be 100%-osan, amikor 42-es ruhaméretről 40-esre majd 38-as méretre kellett lecserélnem a ruhatáramat. 70 kiló voltam akkor, nőiesen izmos, jól éreztem magam a bőrömben és imádtam sportolni járni. 

2017-ben emeltem a lécet. Eldöntöttem, hogy teljesítem a Spartan Race sprint távját. Én olyan típus vagyok, aki ha csinál valamit, akkor abba belead mindent. Így edzőt kerestem. 2017. augusztusától 2018. áprilisáig heti 3 spartan sgx edzés plusz egy-két futás terepen vagy csak simán a futópályán. A verseny teljesítése után visszatértem a szerelmemhez, a boxhoz. Heti kétszer box, mellette pluszban 1-2 futás. Futóversenyekre jártam, minden hónapra jutott egy.

Aztán bummmm. Mondhatnám, hogy derült égből villámcsapásként ért, de akkor hazudnék. Voltak jelek, igenis voltak. Utólag nagyon okos vagyok ám, de nem vettem komolyan őket. Mindig csak legyintettem, hogy: csak fáj a hátam, majd elmúlik.

Gerincsérvem lett. 2018. decemberében azt mondta a szervezetem, hogy akkor most ő irányít és elég volt. És mivel párosan szép az élet, két sérvem is lett. Azért ne úgy képzeld el, hogy egy rossz mozdulat és puff ott a sérv. Ezért kőkeményen meg kell dolgozni :) A napi 8-10 óra ülőmunka, illetve heti 4 edzés elég is volt ahhoz, hogy a testem megsértődjön. 

Szóval egyik pillanatról a másikra nincs sport, nem tudsz kiegyenesedni, úgy jársz (már, ha tudsz), mint egy fordított L betű. Ha ülsz az a baj, ha fekszel az a baj, ha mész az a baj, minden baj volt. Sehogy sem volt jó. Mondanom sem kell, el lettem tíltva a sporttól (nem mintha tudtam volna akár csak egy 0,5 kilós súlyt felemelni). Kórházba kerültem (műteni nem kellett), konzervatív kezelésen vettem érszt. Depressziós lettem. Jöttek vissza a kilók, éreztem, hogy gyengülök. Az intenzív sportot felváltotta a gyógytorna. Több olyan óra volt, amikor elsírtam magamat.

Éééééénnn, aki boxolt, spartan versenyt csinált végig, futóversenyekre járt, itt fekszik a földön és nem tudja megcsinálni a gyógytorna feladatokat!!!!!! Rettenetesen fájt kívül és belül is. Féltem, hogy el fog hagyni a párom, mert felszedtem 5-6 kilót (igen, most 76 kilót mutatott reggel a mérleg). Bátorságot gyűjtve elmondtam neki, hogy az a félelmem, hogy így nem tetszem neki, nem olyan vagyok, ahogy megismert. Beszélgettünk sokat erről és egyszer azt mondta, hogy:

"Szerintem Téged jobban zavar, hogy híztál, mint engem"

Néztem Rá, könny gyűlt a szemeimben és csak annyit mondtam: "Igazad van"

Belülről azért még ezt gyúrtam és még gyúrom is keményen. Ha már nem tudtam kívülről, gyúrjunk belülről :) 

A sérvek első megjelenése óta 8 hónap telt el. Kb. 3 hónapja járok folyamatosan gyógytornára és még mindig nézem az időt, hogy mennyi van még hátra az 50 perces órából. Talán ez nem is fog változni. Mostanra pedig azt érzem, hogy elkezdek visszatérni az edzésbe core training formájában. Meglátjuk miként ugrom meg ezt az akadályt ;)