Lélekben visszarepültem az időben. Újra középiskolás vagyok pár percig. Emlékeim között kutatok. Kereslek Téged és a közös emlékeinket. 4 évig ültünk egymás mellett. Bevallom, kicsit haloványok az emlékeim, de arra tisztán emlékszem, hogy mindig számíthattunk egymásra. Ott voltunk egymásnak akkor, amikor az volt a legnagyobb problémánk, hogy vajon tetszünk-e a kiszemelt fiúnak vagy sem és akkoris, amikor az a fiú dobott minket, akikkel akkoriban elképzeltük, hogy örökké együtt leszünk. Közel álltunk egymáshoz. Örültünk egymás boldogságának. Még nyáron is együtt lógtunk.

Emlékszel, hogy 4 éven keresztül minden télen kint voltunk a Városligeti Műjégpályán és úgy zavartak ki minket a pályáról zárórakor?

És arra emlékszel, amikor kiszúrtunk két helyes srácot a jégen és „véletlenül” mindig arra mentünk, ahol ők voltak, bízva abban, hogy ránk néznek és randi lesz belőle?

Emlékszel, hogy titkos füzetet vezettünk, amiben óra alatt leveleztünk és azt hittük, hogy a tanár nem veszi észre?

Emlékszel, amikor együtt szidtuk a tanárokat, hogy milyen szemetek, hogy megint szivatnak?

Emlékszel, amikor a szalagavatóra izgatottan készültünk?

Emlékszel, amikor az érettségire éjjel-nappal tanultunk, hogy bejussunk arra főiskolára, amire vágyunk?

Emlékszel, amikor egyik nyáron kártyából jósoltunk és azt mondta a kártya, hogy a barátságunk nem lesz örök? Akkor mindketten összetörtünk kicsit, megkönnyeztük.

És emlékszel, amikor a főiskola alatt eltávolodtunk egymástól?

Elveszítettelek.

Próbálkoztunk újra támasztani a barátságunkat, de akkor valamiért nem sikerült. Hibás vagyok. Tudod miért? Mert nem mertem elmondani Neked, hogy nem vagyok boldog az akkori párommal. Megjátszottam magam, hogy minden rendben. Nem tudom, hogy miért, talán meg akartam felelni Neked. Nem voltam őszinte Veled. Féltem, hogy elítélsz.

Néha-néha összefutottunk, de nem sikerült igazán újra egymásra találnunk.
Azt gondolom, hogy minél idősebb az ember, annál nehezebben köt barátságokat. Legalábbis nekem nagyon nehezen megy. Igazán mély barátságok úgy köttetnek, hogy észre sem veszed. Vagyis akkor veszed észre, hogy igazi, amikor kihúzzák a lábad alól a talajt és a barátok kapnak el, hogy megtartsanak. Amikor felállsz a pokol legmélyebb bugyrából, akkor tudatosul benned, hogy egy kezeden meg tudod számolni azokat az embereket (barátokat), akikre bármikor számíthatsz.

Idén nyáron újra beszélgetni kezdtünk a közösségi oldalon és találkozni akartál. Nehezen, de összejött a tali. Bevallom, féltem, hogy milyen lesz újra találkozni. Tudtam, hogy megváltoztam, nem ismered az új énemet. Vajon mit fogsz szólni hozzá?

Amikor megláttuk egymást, újra úgy csacsogtunk, mint a tinik. Csak a téma változott. Komolyabb témák kerültek elő. Elmeséltem Neked, hogy miken mentem keresztül az elmúlt évek alatt. Csupa füllel hallgattam, hogy Neked min kellett keresztül menned.

Talán ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentünk, hogy azok a tinik, akik a Műjégpályán hülyültek, még mindig bennünk élnek és hiányoztak egymásnak.

Ez a két tini azóta felnőtt, és megtapasztalta, hogy a felnőttek világa nem mindig fenékig tejfel.

Ez a két tini megváltozott, de talán felnőttként újra lehet tölteni egy barátságot és idővel kialakul a felnőtt barátság.