Gereincsérvem révén nekem a gyógytorna volt az egyetlen mozgásforma, amit csinálhattam, csinálhatok. A heti kettő, de legalább egy az életem részévé vált. A kezdeti ellenállás után már vártam, hogy mehessek. Jó volt kimozdulni, jó volt, hogy volt legalább valami mozgás az életemben. Az oktatók nagyon kedvesek, már tudták minden nyűgömet, azonnal látták rajtam, ha jobban voltam, de azt is, ha épp megint rossz passzban. Lelkileg is sokat adott.

Azonban a mostani helyzet miatt bizonytalan ideig bezártak. Jesszusom, pánik, mi lesz most???

Személy szerint én nehezen szánom rá magam az itthoni tornára. Az ok egyszerű: jó kimozdulni, emberek között lenni. De most ez nincs. A sérvet azonban rohadtul nem érdekli, hogy éppen világjárvány van. Az akkoris szépen ott csücsül a gerincednél, és ha elhanyagolod, felhívja magára a figyelmet. Odabök egyet az idegednek, hogy „hahó kedves itt vagyok, foglalkozz már velem is!!!! Nem??? Nesze, tessék!!!”

Szóval tetszik vagy sem, itthon kell gyógytornázni. Ehhez már korábban vettem egy matracot, súlyzókat, gumiszalagokat. Majd én igenis használni fogom! A nagy lófaszt! A 4 hónap alatt körülbelül kétszer, ha elővettem. Most ránézek és mintha gúnyosan azt mondaná: „most már kellek, ugye?”

El kell kezdenem összebarátkozni velük, mert hetekig össze leszünk zárva. Győzködöm magam, hogy jó lesz, menni fog. Bakker!!! Csak gyógytornázni kell, nem a világot megmenteni!!! Csináld már!!! Indítsd már el azt a nyamvadt videot!! Győzködöm magamat.

Kínkeservesen megnyitottam az internetet, válogatok a videók között, egyik sem tetszik. Mint egy dacos kisgyerek. Válassz már egyet!!!

Jó van naaaaaaaaaaaa! Igeeeeeeeen, sikerült! Jó lesz ez. Megvan a nyertes, essünk neki.

20 perc után: na, megcsináltam. Amikor már tornáztam, jól esett. Miért is hisztiztem? A közeg egyébként hiányzott, illetve az is, hogy együtt szenvedek a többiekkel :)

Holnap újra nekileselkedek és akkoris gyogyózni fogok!!!! Még, ha ehhez ádász csatát kell vívnom önmagammal!